Ezzel a némileg provokatív címmel tartott május 13-án a német főváros központjában jeles személyiségeket felvonultató és nagy érdeklő-déssel kísért pódiumbeszélgetést a német-magyar kapcsolatok történetéről, jelenéről és jövő-jéről a Kelet-Európa – Német Kulturális Fórum és a berlini Collegium Hungaricum (Európai Utas 2/2004)
Kompetens magyar, német és magyarországi német vitapartnerek ültek ki a pódiumra a Türingia Szabadállam szövetségi képviseletén. A politikát Peisch Sándor, a Magyar Köztársaság berlini nagykövete képviselte. Elisabeth Knab, a magyarországi németek bajai művelődési központjának igazgatója maga is magyarországi német, tevékeny részese a kétoldalú német–magyar művelődési munkának, aminek elismeréséül megkapta a Szövetségi Érdemkeresztet. Ungváry Krisztián történész kutatási témái közé tartozik a magyarországi németek kitelepítése, jó ismerője a német–magyar kapcsolatok sötét és világos fejezeteinek egyaránt, különösen a XX. századi fejleményeket illetően. Két kultúraközvetítő tette teljessé a kört: a hungarológus Paul Kárpáti, a magyar irodalom egyik legjelentősebb németországi fordítója és publicistája, valamint a germanista Wilhelm Droste, aki Budapesten munkálkodik a német irodalom közvetítésén. A »semleges« moderátor szerepében Andreas Oplatka zürichi újságíró lépett föl, aki 1956-ban távo-zott családjával Svájcba, s utóbb hosszú éveken át a Neue Zürcher Zeitung budapesti tudósítója volt.
Vajon az ezeréves német–magyar kapcsolatok va-lóban különlegesnek nevezhetők? Kétségtelenül. A két nép között, amely mint Ungváry Krisztián megjegyezte, lényegében ezer éve nem háborúzott egymással, rendkívül szoros viszony alakult ki. Magyarországon a középkortól kezdve gazdag német nyelvű kultúra bontakozott ki. A német egyetemek évszázadokon át von-zották a tanulni vágyó magyar fiatalokat. Az Ausztriával fennálló perszonálunió több mint háromszáz éven keresztül államjogi köteléket létesített Magyarország és a német nyelvterület között. A magyarok mindig is a nyugateurópai kultúrkörhöz tartozónak vallották magukat, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy erősen támaszkodtak Ausztriára és Németországra.
A német oldal is mindig tudatában volt annak, amint az a pódiumon is elhangzott, hogy mivel tarto-zik a magyaroknak. A XV–XVII. században Magyarország fontos elővéd volt az oszmán hódítással szemben, majd évszázadokon át a Habsburg monarchia fontos alkotórészét alkotta. A pozitív kapcsolatok láncolata folytatódott azzal, hogy a berlini fal felhúzása után évtizedeken át Magyarország volt az a »semleges terület«, ahol a két részállamban élő németek szabadon találkozhattak egymással. Magyarország fontos szerepet játszott abban, hogy a németek ne szakadjanak el egészen egymástól. Végül, de nem utolsósorban külön ki kell emelni Magyarországnak a vasfüggöny leomlása körül játszott szerepét.
Maradnak a sötét oldalak. Hosszú időn át sok ma-gyar ellenséget és elnyomót látott Bécsben — jólle-het, amint Elisabeth Knab és Ungváry Krisztián meg-jegyezte, ez a téma még alaposabb megvitatásra szorul. Német oldalon, illetve a magyarországi német kisebb-ség oldalán a negatív élmények közé tartoznak a magyarosítási törekvések és a németellenesség megnyilvánulásai, az ország »elsvábosodásától« való félelem, amelyben azonban Ungváry szerint sokkal inkább az európaiság és modernség elutasítását kell látni. A közös német–magyar történelem legsötétebb fejezeteként említhető Magyarország német megszállása s nyomában a zsidó lakosság zömének deportálása, amelyet a háború után a magyarországi németek kétötödénak kitelepítése követett. Paul Kárpáti, aki személyesen átélte a kitelepítést, felidézte »mélyen traumatikusnak« érzett élményeit. De mint Peisch nagykövet mondta, az a szimbolikus jóvátétel, amelyet Magyarország a rendszerváltás után adott a kitelepítetteknek, jelentős lépés volt a két ország közötti bizalom helyreállításában.
A megmaradt német ajkú kisebbség egyre kevésbé beszéli az anyanyelvét. Életképes-e ez a kisebbség, vagy a közeljövőben beolvad a magyar többségbe? E tekintetben már tizenkettő után öt perccel vagyunk, véli Elisabeth Knab. A német kisebbség addig létezik Ma-gyarországon, amíg létezik a nyelve — és a helyzet nem bíztató. Rohamtempóban tűnnek el a régi dialektusok, a magyarországi német fiatalok már mint idegen nyelvet, iskolában tanulják az irodalmi németet. Mindenképpen szorgalmazni kell a nyelvoktatást, nemcsak azért, hogy a »dunai svábok« utódai megtartsák a kapcsolatot a német kultúrával, hanem azért is, mert a ma-gyarok útja Nyugat-Európába mindig Németországon keresztül vezetett. Ebben az összefüggésben Peisch Sándor utalt a budapesti német nyelvű Andrássy Egyetem alapítására is.
Vajon a magyarok és németek közötti kulturális hatások egyirányúak voltak, vagy a magyaroknak is sikerült nyomot hagyni a német nyelvű országok kultúrájában? A választ leginkább a magyar irodalom külföldi sikereiben kell keresni. Ezek nem Márai Sándor, Esterházy Péter vagy Kertész Imre 1999 óta tartó rendkívüli népszerűségével kezdődtek, hanem még a rendszerváltás előtti időkben gyökereznek. Wilhelm Droste külön kiemelte az NDK-ban kiadott kitűnő fordításokat, köztük olyanokat, mint Kertész Sorstalansága vagy Szerb Antaltól az Utas és holdvilág. Paul Kárpáti hozzátette Mészöly Miklós műveinek fordítását.
De milyen jövő vár Németország és Magyarország »különleges kapcsolatára«? A globalizálódó világban hasznát vesztő, lejárt modellnek tekintsük, vagy olyan kapcsolatnak, amely különleges esélyeket kínál Magyarországnak a nyugateurópai dominanciájú unióban? A kapcsolatoknak egészen biztosan van jövőjük, vélekedik Peisch Sándor nagykövet, aki a vita egyfajta zárszavát fogalmazta meg ezekkel a szavakkal: Magyarország természetesen jó kapcsolatokra törekszik az unió minden országával, de Németország e tekintetben primus inter pares.
Néhány olyan terület, amelyre ez a vita csupán érintőleg tért ki, az idei további rendezvényeken alaposabb megvilágítást fog kapni. A Német Kulturális Fórum a Német–Magyar Társasággal karöltve külön rendezvényt szervez a magyarországi és délkelet-európai németek kitelepítéséről, előadást a XIX–XX. század fordulójának budapesti kulturális életéről, a Collegium Hungaricummal közösen pedig bemutatja Andreas Oplatka német nyelvű Széchenyi-életrajzát, amely ősszel lát napvilágot a bécsi Zsolnai Kiadónál.
2006-ra a Kulturális Fórum Magyarországot választotta központi témául, és a berlini Collegium Hungaricummal és magyarországi partnerintézetekkel együttműködve egy sor közös rendezvényre készül.
A Kelet-Európa – Német Kulturális Fórum 2000-ben alakult közhasznú egyesületként, Potsdam székhellyel, a szövetségi kormány kulturális és médiahatóságainak anyagi támogatásával. Célja a korábban vagy még ma is németektől lakott keleteurópai területek történetének kritikus és jövőbe mutató megvitatása. Közép- és kelet-európai partnereinkkel párbeszédet folytatva kívánjuk felfedezni e térségek történetét, és úgy tárni a nagyközönség elé, mint a németeket és keleti szomszédaikat összekötő örökséget.
A Kulturális Fórum kiállításokat, felolvasásokat, vitaesteket, pályázatokat és konferenciákat szervez. Potsdami könyvtár – Kelet-Európa című sorozatában szakkönyveket, albumokat és szépirodalmi műveket jelentet meg. Honlapján hírt ad a rendezvényekről, cikkeket, dokumentációkat tesz közzé. A Kulturális Fórum köz-vetíteni kíván — közvetíteni Kelet és Nyugat, a tudomány és a nagyközönség, az intézmények és a magánkezdeményezések között. Munkájával tevékenyen hozzájárul a nemzetközi megértéshez és megbékéléshez, Európa szerves egyesüléséhez.
F. Ádám Katalin fordítása